Star Wars Episode I - Képregényajánló

Kiadó: Marvel Comics

Kiadás éve: 1999 (nálunk úgy tudom, nem jött ki, de remélem, hogy tévedek)

…Avagy amikor egy szép verőfényes tatooine-i délutánon Qui-Gon Jinn aprófává trollkodja széjjel Wattót.

Először is leszögezném, hogy nem szeretem a nyugati képregényeket. Azóta sem. Viszont ez az alig 25 oldalas kis szösszenet valahogy annyira betalált így tegnap este, hogy úgy érzem, muszáj leírnom, hogy mennyire nagyon élveztem én ezt.

A sztori alig pár óra eseményeit foglalja magába, 25 oldalon nem is igen van lehetőség többre. Túlvagyunk a fogatversenyen, amit Anakin megnyert, és Qui-Gon kezdi már kapizsgálni, hogy Watto nem lesz éppen könnyű eset, miután elvesztette a fogadást ellene.

Jedink naivan azt hiszi, hogy elég lesz a Huttokkal befenyítenie a kis szárnyas patkányt, de neeeeem, ugyan már, mért is lenne elég?! Hol lenne akkor a sztori, kérem? Watto ugyanis nem hagyja annyiban a dolgot, és felbérel pár verőlegényt, hogy „győzzék meg” Qui-Gont, hogy jobb lesz az neki, ha hagyja a csudába Anakin felszabadításának projektjét.

A sztori vége persze könnyűszerrel kitalálható, ugyanis olyan még a büdös életben soha, de soha nem történt a Star Wars hosszúra nyúlt történelme alatt, hogy egy rakás ZS-kategóriás bandita bármit is tudott volna ártani egy Jedinek, de!

De ahogy ez a sztori össze van rakva, te jó isten!

Azt, hogy Qui-Gon vonzza a bajt, azt elvileg már mindenki, aki látta a Baljós Árnyakat vagy olvasta a novelizációját, kitalálhatta. Ebben semmi új nincs. Na de ez az alig 25 oldal a fantasztikusan véghezvitt karakterizációnak köszönhetően Qui-Gon jellemének egy olyan oldalát mutatja meg, ami a filmben és a könyvben éppen csak felsejlik, hogy van. És mekkora ziccert hagyott ki Lucas, te jó ég…

Ugyanis ebben a képregényben Qui-Gon TROLL. Így, nagybetűvel. De nem ám az a fajta netes troll, aki a rosszindulatából meríti az életenergiáit. Qui-Gon az a fajta troll, akiről olvasni szerintem nagyon sokan imádunk: okos, talpraesett, tízpontos beszólásai és húzásai vannak, és ha kell, akkor bizony gonoszkodik is – azaz ebben az esetben fenyegetőzik, mert mégiscsak Liam Neesonról van szó, a rohadt életbe. Liam pedig már jó ideje egyet jelent a fenyegetőzés magasiskolájával, ugyebár. Khm, Taken.

Szerintem elég csak példának említeni, mikor konkrétan Watto orra előtt adja el Anakin fogatát Sebulbának, és mikor Watto ettől teljesen padlót fog, a világ legártatlanabb pofájával nyögi be, hogy „De hát Watto… Nem kérdezted” (mármint hogy eladó-e a fogat). Vagy mikor nemes egyszerűséggel közli Padméval, hogy ugyan már nézzen tükörbe, ha eddig nem volt világos számára Anakin motivációja, hogy megnyerje a versenyt.

Az ebben a képregényben leírtak/rajzoltak nincsenek benne se a könyvben, se a filmben, így még izgalmasabbá téve az olvasás élményét. A rajzok szép színesek, de nekem úgy összességében nem tetszik ez a stílus, én mindig is a mangához vonzódtam jobban, de hát ez én vagyok. Könnyen lehet, hogy mások imádni fogják. Mondjuk jópont, hogy Qui-Gon többé-kevésbé hasonlít Liamre az esetek nagy többségében – valamiért főleg profilból megy ez –, beleszámítva azokat a lehetetlenül kék szemeket is. Ez azért megdobogtatta a kis szívemet.

Mindenesetre egy biztos: nekem annyira bejött ez a kis szösszenetecske, hogy konkrétan hajlandó lennék fizetni érte, ha láthatnám, ahogy Liam végigtolja ezt. Viszont mivel annak az esélye, hogy ez megtörténjen, nagyjából a nullához konvergál, így marad az olvasás, amit minden Star Wars-szerető embernek szívből ajánlok.