Isteni téveszme - Blogom, blogom, mondd meg nékem, mit olvassak ezen a héten?

Richard Dawkins-Isteni téveszme

Kiadó: Libri

Kiadás éve: 2013

Mielőtt túlságosan belemerülnék a könyv ecsetelésébe, szeretnék megválaszolni három, esetlegesen az olvasókban felmerülő kérdést.

1.) Igen, a választás abszolút tudatos és szándékos.

2.) Nem, ez nem a teljes blog világnézetét reprezentálja, csak jelen sorok írójáét. Az övét viszont a legteljesebb mértékben.

3.) Nem, a legkisebb mértékben sem vagyok hajlandó szégyellni vagy rosszul érezni magam emiatt.

És miután ezeket ilyen szépen tisztáztuk, lássuk magát a könyvet.

Annak ellenére, hogy Richard Dawkins leginkább (kőkemény ateista) tudósként lehet ismerős sokaknak, ez a stílusán szinte egyáltalán nem látszik; na nem azért, mert abszolút tudománytalan lenne. Sokkal inkább arról van szó, hogy Dawkins megtalálta azt a keskeny arany középutat, ami az igényes tudományos szöveg és az olvashatóság ideális mértékű keveredését jelenti. Abszolút közérthetően, ugyanakkor igényesen fejti ki nézeteit, ebben a könyvben a vallásról, meg főleg az általa okozott károkról.

Aki egy kicsit is utánanézett valaha Dawkinsnak, az pontosan behatárolhatja, hogy mire számíthat ebben a könyvben: kőkemény, de ugyanakkor igényes valláskritikára; és Dawkins nem elégszik meg azzal, hogy a szélsőségeket ostromolja, a mérsékeltek is teljes joggal kapják meg a magukét. A könyvben rengeteg témát érint, többek közt a vallás mint jelenség evolúciós eredetét, a vallás mint pszichológiai szükséglet kérdését, próbál választ adni arra, hogy egyáltalán micsoda a vallás, és miért alakult ki.

Igazából én ezt a könyvet világnézettől függetlenül mindenkinek melegen ajánlom, hogy olvassa el; még az is előfordulhat, hogy rájön pár dologra, vagy meggondolja magát bizonyos kérdésekben. Mindenesetre a könyv egyik legfontosabb üzenetét ide is leírnám: attól, hogy nekünk, ateistáknak nincsen képzeletbeli barátunk, és köszönjük, de nem is tartunk rá igényt, az életünk még nem telik nyomorúságban, és nem cél nélküli. Ez tévhit; vagy ha durvább akarok lenni – és félreértés ne essék, ebben a kérdésben akarok – nettó faszság.

Elfújta a szél - Blogom, blogom, mondd meg nékem, mit olvassak ezen a héten?

Margaret Mitchell-Elfújta a szél

Kiadó: Árkádia

Kiadás éve: 1986

Eheti könyvajánlónkban kissé klasszikusabb vizekre evezek, csak mert ilyen kedvem van. Na persze nem a kötelező olvasmányokra gondoltam, hanem valami könnyebben emészthetőre és sokkal élvezetesebbre: Az Elfújta a szélre, amiből nemrég sikeres musical-adaptációt is bemutatott az Operettszínház.

A történetet nem hiszem, hogy nagyon be kéne mutatni bárkinek is, vagy azért, mert már rég ismeri a könyvet, vagy mert a filmet/musicalt látta. Scarlett O’Hara, a világirodalom legelkényeztetettebb, legostobább hősnőjének neve szinte mindenkinek ismerősen cseng, erre fogadni mernék. Nyugi, nem is miatta fogjátok ezt a könyvet szeretni, de még csak nem is a málészájú, teszetosza Ashley Wilkes miatt, akiért Scarlett hiába csorgatja a nyálát majd’ 600 oldalon keresztül. Ennek a könyvnek az igazi hőse szerény véleményem szerint Rhett Butler, aki, miután elolvastam ezt a vaskos olvasmányt, a könyves álompasimmá avanzsált.

Egyszerűen minden megvan benne, ami egy férfikarakterben vonzó lehet egy romantikus történetben: férfias, intelligens, van humora, ha kell, cinikus, de ha arról van szó, habozás nélkül melléd áll, lehet rá számítani.

A romantikus szál mellett a könyv nagyon érdekesen és olvasmányosan mutatja be a polgárháború előtti/közbeni Amerikát, és a szereplőkön keresztül érzékletesen látjuk a háború minden borzalmát, amiben a világon semmi dicsőség nincs. Lehet, hogy jó célért indult – bár ez sem teljesen igaz –, de valahol félúton félresiklott ez a törekvés, és katasztrófa lett belőle.

Mindenkinek ajánlom, aki a) érdeklődik az amerikai történelem iránt, mert annak ellenére, hogy fikció a könyv, elég pontos képet fest az akkori társadalomról, b) szereti a jól megírt romantikus történeteket, c) szereti az igazán férfias és badass pasikaraktereket.

Pokoli szolgálat - Blogom, blogom, mondd meg nékem, mit olvassak ezen a héten?

Vivien Holloway-Pokoli szolgálat

Kiadó: Aba Könyvkiadó

Kiadás éve: 2013

Eheti könyvajánlónkban az angyalok és démonok rajongóinak igyekszünk kedveskedni, méghozzá egy magyar szerző által – álnéven – írt könyvvel. Akit ez utóbbi tény eltántorítana az olvasástól, annak most szólnék, hogy rosszul teszi. Az, hogy az írónő magyar, semmit nem von le abból, hogy a potenciális olvasó egy, a hibái ellenére is jó könyvet tart a kezében.

Hősnőnk, Lilian elkövette élete legnagyobb ostobaságát azzal, hogy lepaktált az Ördöggel, hogy az cserébe megmentse a rákos kishúga életét – amit a rohadék persze nem tett. Ezek után Lilian hiába kísérelte meg a szökést, és a határozott idejű szerződését ezzel a húzásával nagy ügyesen határozatlanra módosította. Ez a határozatlan idő nagy valószínűséggel az örökkévalóság meg még egy nap. Lucifer úgy játszadozik vele, ahogy éppen kedve tartja, és Lilian balszerencséjére Lucika egyik legkedvesebb hobbija, hogy őt gyötörje különböző kreatív módokon.

Most viszont mégis megnyílik a szabadulás lehetősége Lilian előtt, miközben legújabb feladatát teljesíti – a lány ugyanis Lucifer kedvenc bérgyilkosa, dolga, hogy a szerződésszegőket levadássza és Őördögsége elé citálja.

A könyvnek tagadhatatlanul vannak hibái – melyiknek nincsenek –, de aki érdeklődik az iránt, hogy a szórakoztató irodalomban miként jelenik meg Menny és Pokol, angyal és démon, annak mindenképpen érdekes olvasmány lesz ez a történet.

Intermezzo - Bánk bán operafilm (2002)

FIGYELEM, EZ MOST ERŐS LESZ!

Elöljáróban leszögezném, magáról az operáról vagy a filmről az égvilágon semmi csúnyát nem fogok mondani, írni, szeretem mindkettőt, szívesen hallgatom, nézem vagy éppenséggel tolom be random a képem az Operaházba egy-egy előadásra. Lehet érte kövezni, de én azon sokak egyike vagyok, akik axiómaként hajlandóak elfogadni Kiss B. Atilla (sic!) egyeduralkodó Bánk bánságát, nem csak azért, mert ha a filmet veszem, akkor ott egy kifejezetten ínyemre lévő tenorhang szól szépen, hanem azért is, mert látványra sem egy utolsó jelenség ez a mi Bánkunk Kiss B. személyében.

Na de ma este, mikor is ismételten megtekintettem a filmet csendes magányomban, bizony rá kellett jönnöm, hogy van pár nagyon érdekes pontja a történetnek, amik arra ingerelnek, hogy megírjam ezt a posztot.

Az operának mint műfajnak van pár nagyon érdekes sajátossága, amik képesek az abszurditás határára tolni egy-egy előadást, de igazából most nem is ez a nagyobb fajsúlyú lényege a mondandómnak. Katona Bánk bánját anno, ha jól tudom, dramaturgiai problémák és következetlenségek miatt utasították el/dobták vissza versenyekről/nem jelentették meg, szóval nem indult túl sikeres alkotásnak. A mű átesett javításokon, de még így is maradtak benne hibák, amiket a mai napig szokás emlegetni, hogy miért is rossz mű a Bánk bán, és ezen hibákból az operaverzió is örökölt néhányat. Nem állok neki felsorolni mindet, csak a kedvenceimet emelném ki.

Két alapvető problémám van nekem az egész műben, az egyiket úgy hívják, hogy Petúr bán, a másikat meg úgy, hogy Tiborc. Az alábbiakban szerelmes levél következik.

Kedves Petúr bán és Tiborc, ti istenverte fokmérői a hasznavehetetlenségnek!

Hol is kezdjem? Az egyikőtök egy beszűkült látókörű, dühkezelési problémákkal küzdő, örökké mindennel elégedetlen, nőgyűlölő, erőszakos idióta, a másik meg egy nyafka lírai tenorokat is megszégyenítő rinyagép. Petúr babám, én értem, hogy szar a helyzet, hogy szeretnétek, ha a királyúr drága kedves neje valahogy permanensen eltűnne királyúr drága mellől, de hidd el, Bánknak abban igaza van, hogy ennek nem az a módja, ha nekiálltok mészárolgatni szépen! Tudom, nő nélkül nehéz felfogni, hogy milyen az, ha a szerelmedet veszíted el, és képzeld, az a barom Endre sajnos igenis szerelmes Gertrúdba. Na, kitalálod, hogy mit fog tenni, ha kinyírjátok a nőjét? Igen, kisszívem, egyesével fog titeket a beleteknél  fogva a várfalra lógatni, és igaza lesz! Miért, mit vártál, hogy majd megsimizi a buksitokat és ad jutalomfalatot? Idióta! Az meg egy másik kérdés, hogy nagyon szépen bizonygatod Melindának, hogy majd ti megvéditek, de mit teszel? SEMMIT, bakker! Annyi lett volna a dolgod, hogy mikor látod, hogy a csaj nyilvánvalóan be van drogozva, fogod és lelépsz vele akár magadhoz, akár egyenesen Bánkhoz. De nem, kedves Petúr, neked csak a szád akkora, mint az ólajtó.

Te meg, Tiborc... Jesszus, mióta ilyen töketlenek a baritonok??? Láttad, hogy az a hülye tyúk mit csinál. Már előtte is tudtad, hogy valami nem százas nála. Hogy hagyhattad vele azt a szerencsétlen gyereket?! És még ha nála is hagytad, hogy nem voltál képes lecsapni, mikor láttad, hogy annak a kurva folyónak megy? Megmenthetted volna legalább a gyereket, de ha lett volna egy kis vér a pucádban, talán Melindát is. De nem, mert te csak sírni tudsz, hogy jaj, de szar az élet.

Komolyan mondom, sajnálom szerencsétlen Bánkot, hogy ilyen semmire nem jó, hasznavehetetlen idiótákkal van körülvéve...

(Tudom, ha nem ilyen töketlen idióták, akkor nincs dráma, de ezt most jólesett kiírni magamból így a film után.)

Percy Jackson and the Greek Gods - Blogom, blogom, mondd meg nékem, mit olvassak ezen a héten?

Rick Riordan-Percy Jackson and the Greek Gods

Kiadó: Penguin Books Ltd.

Kiadás éve: 2014

Az Egyiptom istenein felbuzdulva az eheti könyvajánlóba szintén egy mitológiával foglalkozó művet választottam, bár nem egyiptomi, hanem görög vonatkozásban (ugyanis másik nagy kedvenc mitológiám a görög). Ez pedig nem más, mint a Percy Jackson és az Olümposziak című ifjúsági regénysorozat egyik mellékkötete, amely még nem jelent meg magyarul; bár úgy sejtem, nem kell már sokat várni rá, de angolul minden nagyobb könyvesboltban gond nélkül beszerezhető.

A Percy Jackson and the Greek Gods pontosan az, amit a címe is sugall: egy hatalmas, remekül megírt, vicces, de mégis kellőképpen informatív mesegyűjtemény a görög istenek viselt dolgairól. Kíváncsi vagy rá, hogyan jött össze Héra és Zeusz? Érdekel, hogy mégis hogy zajlott az a bizonyos birkacsordás sztori Hermész és Apollón között? Ebből a kötetből mindent megtudhatsz; és talán többet is, mint amennyit akarnál.

Eltérően az általános felfogástól, ami az ilyen antológiákat uralja – nevezetesen hogy kezdjük a történetet a főistennel –, ez a könyv a születésük sorrendjében tárgyalja ki Zeuszt és problémás családját, mindezt úgy tálalva, hogy az embernek semmi, de semmi kedve letenni a könyvet, míg a végére nem ér. És ami a legjobb az egészben: ha normálisan képes vagy megcsinálni egy középszintű angolérettségit, ezt a művet is a legkisebb gond nélkül fogod tudni elolvasni.