Igen. 2015 december 5-én, szombaton este lement az utolsó "konzervatív" rendezésű Don Carlos az Erkel Színházban. És ezt az előadást most irgalmatlanul széjjelszedem, már amit lehet rajta, mert kénytelen vagyok kijelenteni, hogy egy közel tökéletes előadáshoz volt szerencsénk Christinével ;)
Előrebocsájtom, hogy még mindig nem sikerült elolvasnom a teljes Schiller-drámát - cseszett 300 oldal :O - de nagyon igyekszem. Persze ez nem befolyásolt eddig sem; a kedvenc operáim dráma- vagy regény-alapjait nagyrészt nem olvastam el. Valahogy rossz tapasztalataim vannak velük kapcsolatban. Az opera általában messze élvezetesebb, mint a hozzá kapcsolódó alapmű, de ez nyilván elfogult vélemény.
Ellenben így, műveletlen parasztságom teljes tudatában, az operának nagyon sok történelmi háttér-infóját nem sikerült felfognom, ennek eredményeképpen amikor az előadás után összeültünk Christinével egy tea mellett, hogy megtárgyaljuk a látottakat, egy túldoppingolt kukoricapattogtatót megszégyenítő tempóval ugráltak elő belőlem a kérdések, úgy mint: "Miért kell Carlostól elkérni a kezében lévő kardot, amivel nyilvánvalóan éppen az apja fejét készül egy kecses mozdulattal leválasztani a testéről?", "Miért nem lehet a királyné egyedül a kísérete nélkül?", "Miért Fülöp vette feleségül Erzsébetet Carlos helyett?", és így tovább. És itt szeretném elárulni, hogy tizennyolc éve hallgatok és nézek operákat, ezidő alatt minimum két évadonként egyszer láttam Carlost... nagyon gáz, hogy eddig ezek a kérdések fel sem merültek bennem.
Pedig nem. És itt szeretném elindítani magát a kritikát. Az először 1969 telén színpadra vitt, és Budapesten azóta is játszott Don Carlos NAGYON jó rendezés. Tényleg. A díszlet minimalista, de nem kelt sivár érzetet, a jelmezek korhűek, ennek megfelelően egysíkúak, de ízlésesek (MINDENKI feketében. Talpig. Nők csipkében, pasik sminkelve, ahogy azt kell. Egy goth-banda megirigyelné ezt a megjelenést), a zene Verdi és ennyi, a szereplőgárda pedig közel kifogástalan. Mondom, közel, erre még ki fogok térni. DE van egy probléma, mégpedig az, hogy nagyon kevés az expozíció. Ez persze műfaji tünet, mint a musicalnél: nevezetesen is nincs idő rá, hogy a társadalmi vagy a politikai hátteret ismertessük, amikor mindenki folyamatosan arról énekel, hogy hogy érzi magát. Oké, megbocsájtom, és megjegyezném azt is, hogy az Erkel Színházban a nézőtérisek által osztogatott műsorfüzet próbál segíteni ezen a problémán: összehasonlítja a Schiller-dráma-kötőjel-Ghislanzoni-librettó sztoriját a történelmi alapokkal, és ez izgalmas ötleteket szül - például tudtátok, hogy Eboli hercegnő úgy volt korának egyik legnagyobb szépsége, hogy csak fél szeme volt? (Tessék leszokni a szegregációról, Victoria's Secret, meg a többiek!)
Ennek ellenére sem elég az infó, amit hozzánk vágnak a drámával kapcsolatban, és ezen az sem segít, hogy az Operaház a mű négyfelvonásos verzióját játssza a régebbi, ötös helyett. Ezt úgy képzeljétek el, hogy konkrétan az első felvonást kihagyják. Hogy ez a felvonás mit mesél el? Oh, semmi fontosat, csak éppen A SZTORI ALAPJAIT! Persze nem véletlenül hagyták ki így sem, semmi nem történik benne, csak megy a nyáladzás és nyüszögés ezerrel, de legalább kapnánk egy szituációt, ami magyarázatot ad a további négy felvonás érvágásra buzdító hangulatára. És ha már karakterek...
A lányok kiegyensúlyozott, jó alakításokat hoztak. Boross Csillára színészileg most figyeltem fel, ilyen sértett királynét se láttam még, és a hangja sem utolsó. Wiedemann Bernadett visított Eboli szerepében, ráadásul eléggé hiteltelen, mint a legszebb nő a történetben. Gál Erika ellenben hatásos és tökös hercegnőt mutatott, az ő verzióját messze jobban csíptem. Palerdi az elvárt zsarnok királyt hibátlanul adta át, a Dormirò sol (Fülöp nagy áriája) fülbódítóra sikeredett. Szvétek Lászlót egy kanál vízben fojtanám meg - a Főinkvizítor személyes véleményem szerint a legiszonyatosabb, aljasabb, kétszínűbb, álságosabb karakter, aki valaha operaszínpadra sikeredett, bár ez csak a librettóból jön le hitelesen - és ugyan színészi játékban csupán egy kissé lobbanékony vénember lenne az elvárás, a pasi gond nélkül hozta a figurát. Most pedig következzen a legneccesebb rész! *tenyérdörzsölgetés*
Főszereplőnk, Carlos a librettó szerint egy szokásos tenor-karakter (lásd: érzelmi függés, akut szeretethiány, szoprán karakter az ultimate angyal, többé-kevésbé lelkesít egy eszmény, de azért nem jobban, mint a szoprán, ésatöbbi). Ennek ellenére Kiss B. Attila olyan érzelmi gazdagsággal tölti meg a szerepet, hogy párszor a magam érdekében felmosórongyért kiáltottam volna a nézőtéren, a felvonás kellős közepén, a negyedik sorban, csak hogy ne a többi vendég cipőjére folyjak. Méltó párja a bajban Posa márki szerepében Kálmándi Mihály, akivel pazar kémiát mutattak be végig, különösen az utolsó előtti képben. Vicc nélkül, hibátlan volt, és közbeszúrnám azok számára, akik már hallottak a feltételezésről, hogy Posa és Carlos karaktere között több van, mint barátság: ez az előadás slash-gyanús volt! Elég csak felidéznem azt a képet, amikor Kiss B. gyengéden megsimogatja a haldokló Kálmándi fejét... szívszorítóan gyönyörű.
E kettő észveszejtően jól működő reakcióinak azért örülök különösen, mert nem ez volt ebben az évadban az egyetlen előadás, amit láttam velük. A négy előadásból háromszor (igen, egy évad alatt NÉGYSZER kellett lejátszaniuk a Carlost, előtte egy darab próbával fűszerezvén a szitut, "úgyis évek óta játsszátok, tudjátok ti azt kívülről" cím alatt... csendben teszem hozzá, az énekesek nagy része párhuzamosan mást is próbál, és alapból öt és tíz között mozogna az az előadás-szám, ami ahhoz szükséges, hogy a szereplők minőségi műsort tudjanak színre vinni) Kiss B. Attila, hiába a kedvenc énekesem, olyan enervált, másnaposság- és kellemetlen kötelesség-szagú Carlost hozott, hogy a fejemet fogtam, Kálmándi színészi képességei - amelyeknek egy bizonyos szinten történő létezését én nem vonom kétségbe (persze az életben nem érnék utol Attiláét) - pedig, hm, finoman szólva is alulreprezentáltak voltak. Ellenben december 5-én a Szabadság-kettős úgy ment le, hogy Misi hangja nem húzta le a wc-n Attikáét, a haldoklóária pedig homofóbok és slash-esek számára ugyanúgy pazar alakítás volt. Tapsi-tapsi!
És most jön a szörnyű hír: jövőre új rendezés következik. És nem, nem akarom látni! :O Ezek után... retinaégés lesz, bárhogy is sikerül.
Képek: http://www.opera.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése