Felix J. Palma - Az idő térképe
Kiadó: Európa Kiadó
Kiadás éve: 2011
Eheti könyvajánlónkat egy picit felborítom, ugyanis most nagyjából az jönne, hogy leírok egy fülszövegnyi, rövid tartalmat. Nem teszem, mert semmi értelme, ennek a könyvnek a cselekménye egyszerűen nem alkalmas semmiféle összefoglalóra: ugrál, utalgat előre-hátra, mint egy önkényes bankszámla a hintán ülve, és egyszerűen semmi nem világos benne. Hogy ettől rossz-e? Szép nagy fenéket, az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam! Ennek ellenére most szólok, csak olyanoknak fog tetszeni, akik azt is szeretik, ha hülyítik őket. Okok? Azokat is mondjak? Oké, tudjátok, szeretek listázni.
1.) Azt hiszed, az a főszereplő, akivel a könyv nyit. Aztán azt, hogy a csaja, akiről utána beszél. Aztán, hogy az unokaöccse, aki ezután érkezik. Aztán, amikor már ötleted sincs, valahol a száznegyvenedik oldal körül (!!!) megjelenik egy pasi, aki szintén esélyes a posztra. Aztán kiderül, hogy az egész könyv egy rohadt nagy átverés, hogy csessze meg, mert főszereplőből vicc nélkül nagyjából nyolcat tudnák felsorolni, emellé még vagy tizenkét olyan FONTOS mellékkaraktert, akiket mindenképp meg kéne említeni. És végül kiderül, hogy a főszereplő egy rohadt FOGALOM, ami dróton rángat bábokként karakterek ezreit, akik mind hasznot akarnak húzni belőle!
Na, fogjátok már a fejeteket? Van még...
2.) A cselekmény száguld, és nem úgy, ahogy egy átlag sci-fi szokott: rohanás, megállás, pihi, jaj üldöznek, szaladjunk tovább. Ez a cselekmény drogos versenyautósként háromszázzal teper, és egy pillanatra nem lép a fékre, hogy elfogadja a miniszoknyás rajtoscsaj kezéből a dobozos üdítőt. Csak hogy érzékeltessem: a mindentudó narrátor, aki az egészet elmeséli, nem ugorja át az unalmasabb szituációkat, mint pl. amikor a szereplőink kocsiban zötykölődnek és csiga-lassan igyekeznek valahová. Becsületesen kivárja, míg megérkeznek, de addig - hogy mi, kedves olvasók nehogy merészeljük letenni a könyvet, mert lefőtt a kávénk, halmokban áll már a szennyes ruha, meg amúgy is, visít a gyerekünk, mert elfelejtkeztünk a harmadik szülinapjáról, mert hónapok óta nem TUDJUK letenni ezt a könyvet - ő addig, ha más nincs, elmeséli valamelyik mellékszereplő le-se-szarom-apjának a gyerekkorát, vagy akár kitalál egy másik mini-regényt a nagy kalandon belül. Hogy ezzel mi a baj, és miért nem megyünk már zsúr-meghívókat körmölni? Mert még az ilyen kiegészítő-sztorik is olyan agypörgetően izgalmasra vannak összetákolva, hogy Pistike ott a gyerekszobában nyugodtan kivárhatja a negyedik szülinapját is, hát nem mindegy? Majd óriás-tortát sütünk.
Tehát, hadd ne soroljam tovább, mert lenne még ezer ok. Ez a könyv egy közel 600 oldalas mindfuck-parádé. Ha szereted, amikor a végére már semmi nem valós, mindenki hazudik, vagy legalábbis olyan agyatlan dolgokat rappel teljes biztonsággal, amikre azonnal ki lehetne tenni, hogy nem ebből a dimenzióból való, és mondjuk az Inception című Nolan-filmet akárhányszor meg tudnád nézni, és pia nélkül is hosszú órákat agyalni a megfejtésén, akkor szerelmes leszel ebbe a könyvbe. Mégpedig annyira, hogy a pasid kilenc hónap múlva hatalmasat fog nézni, Pistikéről már nem is beszélve... könyv alakú kistesó pici kezekkel és lábakkal, úgy bizony!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése