„(S)he’s adopted”: mindenre magyarázat? avagy Abigél és Nabucco kapcsolatának boncolgatása

Tekintve, hogy magam is örökbefogadott gyerek volnék, talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy a két Nabucco-csemete közül én mindig is Abigélt éreztem hozzám közelebb álló karakternek, és mióta csak először szerencsém volt az operához, néha újra és újra elkezdek agyalni ezen a kapcsolaton Abigél és Nabucco között.

Elöljáróban leszögezném, hogy nekem az opera egy pillanatra sem tudta beadni, hogy Nabucco lenne a rosszfiú; de ez megérne egy újabb szép hosszú posztot, hogy a sztorin végighaladva, akár a librettó segítségével, de végigvegyem azon pontokat, ahol az jön ki, hogy Nabucco nemhogy nem rossz ember, de kábé az egyetlen tisztességes morállal megáldott karakter az egész szereplőgárdában.

Az, hogy Abigél miként is került apuci szárnyai alá, nem derül ki egészen tisztán, a librettó többféle értelmezést is lehetővé tesz, de ami a biztos, hogy Abigél nem (teljesen) vér szerinti leszármazottja a királynak. Ennek ellenére Nabucco, igaz, hogy örökössé nem teszi, mert nem teheti, de felvállalja, hogy gondját viseli, felneveli, és megad neki mindent, amit csak adhat. A librettó soha, sehol nem ejt el egy árva félmondatot sem arról, hogy Nabucco szándékosan bármilyen módon, akár fizikailag, akár lelkileg bántalmazná Abigélt.

Amivel vitába lehet szállni itt, hogy a testvér feltűnő favorizálása igenis bántalmazásnak számít, de én nem látom úgy, hogy Nabucco direkt módon kivételezne Fenénával – az meg, hogy Fenéna az örököse, nem róható fel neki. A törvény az törvény, és a törvény vér szerinti örököst kíván. Sorry.

Amit szerintem Nabucco tesz, az egyszerűen csak annyi, hogy a személyiségüknek megfelelően próbál bánni a lányaival. Abigél, ahogy az az első felvonásból remekül kiderül, azt a képet alakította ki magáról, hogy ő egy erős, önálló, harcos nő, szinte a női verziója magának Nabuccónak. Ebből az apjának érthetően az jött le, hogy Abigél tud magára vigyázni, meg tudja védeni magát, ha kell, nem szükséges tehát kotlósként vigyázni minden lépését.

Amit viszont nem tett, és ezt talán tényleg fel lehet róni neki, hogy nem nézett a felszín alá; különben rájött volna, hogy Abigélnek, attól még, hogy erős és meg tudja védeni magát, ugyanúgy szüksége lett volna arra, hogy kimutassa felé a szeretetét „hagyományosabb” módokon is – gondolok itt pl. arra, hogy esetleg kijön a száján, hogy „Szeretlek, kicsim”. Az, ami Fenénával teljesen természetes, mert olyan a személyisége – nevezetesen a dédelgetés, gyengédség –, az Abigéllel valóban fura gondolat lehet, de ez nem változtat a tényen, hogy Abigél is lány, nem hiszem, hogy elküldte volna melegebb éghajlatokra az apját, ha az néha-néha megöleli. Viszont az is igaz, hogy Abigél egyszer sem jelezte ezen szükségletét, és ugye néma gyereknek az anyja se érti a szavát, az apjáról akkor meg inkább ne is beszéljünk.

Azzal sem lehet vádolni szerintem Nabuccót, hogy kevesebbre tartaná Abigélt, vagy hogy ne ismerné el a képességeit vagy a jogát a figyelmére; végtére is ki is hajtott végre egy tökéletes katonai rajtaütést az első felvonásban Jeruzsálemben? Kire is bízta ezt a feladatot Nabucco? Bizony, kitaláltad: Abigélre. Valakire, akiben nem bízik meg ezerszázalékosan, akinek a képességeivel nincs tökéletesen tisztában, biztos, hogy nem bíz ilyen feladatot egy uralkodó.

Ahol viszont szerintem Nabucco hibázott valóban, az, hogy eltitkolta Abigél elől a valódi származását. Az nem derül ki, hogy soha nem állt-e szándékában elmondani, vagy csak arra várt, hogy Abigél eléggé felnőjön ahhoz, hogy fel tudja ezt dolgozni, de igazából lényegtelen is. Értem, hogy miért teszik ezt az emberek, hogy nem mondják el: meg akarják kímélni a gyereküket az esetleges csalódástól és fájdalomtól, és puszta szeretetből hallgatnak; de elfogadni attól még nem tudom. Ez szerintem tipikusan az a fajta helyzet, ahol mindenfajta mellébeszélés csak katasztrófát szülhet, mert egy nagyon lényegi részét rendíti meg a személyiségnek: Ki vagyok én valójában? Eltölt a gyerek X évet, évtizedet egy adott környezetben, egy adott módon nevelkedve, szert téve egy adott identitásra, de aztán ez az egész megborul, megkérdőjeleződik. Szülő legyen a talpán, aki képes minél kevesebb sérüléssel átsegíteni ezen a gyerekét.

Nabuccót én egyáltalán nem tartom rossz szülőnek, de erre nem lett volna képes. Sokkal jobban tette volna, és sok későbbi problémától megkímélhette volna magát, ha már az elejétől fogva abban a szellemben neveli Abigélt, hogy „kicsim, te ugyan nem vagy a vér szerinti gyerekem, de ugyanúgy szeretlek, mintha az volnál”… és a második része a mondatnak az igazán lényeges, mert erre szerintem képes lett volna. Ezzel megadhatta volna talán azt az érzelmi biztonságot és támaszt Abigélnek, ami később segített volna neki jobban kezelni pl. a szerelmi csalódását Izmaellel, és Fenénával is sokkal jobb kapcsolatot alakíthatott volna ki.

Igazából az egyetlen hiba, amit Nabucco elkövetett, az az volt, hogy meg akarta védeni Abigélt egy olyan információtól, amiről sejtette, hogy nagy károkat okozhat a lányának, de ezért végül olyan árat fizetett, amit egy szülő számára egészen biztosan nem ellensúlyoz az, hogy „Szolgáld az ég Urát/ S királyok királya léssz!” (Zakariás; az opera utolsó mondata)

Képek: http://www.opera.hu/