Intermezzo - Pár gondolat a Nabuccóról

Ha jól rémlik, 2014 februárjában láttam először Nabuccót, még a Kesselyák-féle rendezés előttit, és azóta vagyok oda érte meg vissza – egyrészről. Másrészről viszont vannak nekem problémáim is vele, nem is kevés, bár ezek nem az énekesekkel, a zenével vagy akár az adott rendezéssel kapcsolatosak. Amiért én egyre erősödő ingert érzek szinte előadásról előadásra, hogy ekézzem kicsit ezt a művet, az a történet és a karakterek.

A sztori egyrészt néhány akkora plothole-lal van megverve, hogy a teljes szereplőgárda plusz a kórus úgy eshetne keresztül rajta, mint a pinty. Rögtön az első felvonás konfliktusa kapcsán adódik egy szerintem igen fontos kérdés: Fenéna hogy került a zsidók fogságába? Mert gondoljuk csak végig, hol vagyunk: Nabucco épp ostromolja Jeruzsálemet. Ez meg ugyebár azzal jár, hogy a város falai alatt több ezer babiloni katona állomásozik, egy teljes táborszervezet lett ott kialakítva, amit egészen nyilvánvalóan őriznek. Logikus, igaz? Az meg csak a koktélcseresznye a tejszínhab tetején, hogy a király lányáról van szó, ráadásul arról a lányáról, aki később az örököse lesz, a koronahercegnő. Mi következik ebből? Hogy Fenéna még a slozira se mehet el anélkül, hogy ne lihegne legalább két testőr a nyakában. Ilyen körülmények közt elrabolni őt… hát, vagy van pár szinte nem emberi zsidó titkosügynök, akik ezt képesek voltak megejteni, vagy Fenéna magának kereste a bajt, mert mondjuk meglépett a testőrök elől. Vagy bármi más, de akármi is, ezt illett volna jelezni, hogy mi az a történés, ami lehetővé tette a túszejtést.

A másik finoman szólva is kidolgozatlan szál Abigélé. Egyrészt a származása nem egészen tiszta, a karakternek valahogy hiányzik az előtörténete. Oké, megtudjuk, hogy „rabszolgafaj” (annyira imádom ezt az új fordítást, te jó ég…), de ezt még mindig lehet árnyalni, mert ugyebár egy gyerek összehozásához két ember kell; ergo az is benne van a pakliban, hogy Nabucco az apuka. Értelmezése válogatja. Ezen kívül ott van az a szerelmi szálnak csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető valamije Izmaellel – hozzátenném, ez a szál Fenénával is eltűnik valahol a negatív végtelenben úgy a második felvonás vége felé. Kiderül ugyan, hogy Izmael anno járt Babilonban, de hogy miként találkozott a lányokkal, mikor nyilvánvalóan Nabuccóval magával lehetett elintéznivalója követként, örök homályba vész.

Apró kis dolgok ezek, de a történet szempontjából fontos információk maradtak ki szerintem.

A másik bajom a sztorival az üzenet, amit közvetít, bár ezt leginkább a librettóban lehet tetten érni. Nos… mondjuk ki, minden erénye mellett a Nabucco librettója néhány ponton kifejezetten elmegy gyűlöletbeszédnek vagy mások elleni uszításnak, és ebben Zakariás élen jár. Ez a karakter egyszerűen undorító. Korlátolt, hiányzik belőle az empátiának még az árnyéka is, manipulatív, egoista, narcisztikus, gerinctelen, gyáva féreg. Az, hogy képes volt Fenénát felhasználni, szerintem mindent elárul róla. Egy olyan „vezető”, aki más háta mögé bújik és úgy próbálja zsarolni az ellenfelét, mert annyi tartása nincs, hogy nyíltan felvállalja a konfliktust, szerintem nem érdemel semmiféle tiszteletet vagy megbecsülést.

És ami a legjobban zavar: a darab a 2 óra 10 perces játékidő alatt végig arról próbál meggyőzni, ráadásul nem is finoman, hanem mocskosul szájbarágós módon (megintcsak a librettó hibája), hogy itt Nabucco a rosszfiú, őt kéne utálnom, mert jajj, de gonosz és romlott és lemészárolja szegény zsidókat és lerombolja a templomot és úristen.

Na már most, mi az a szituáció, amit az első felvonás felvázol? Nabuccónak akkora konfliktusa adódott a zsidókkal, amekkora már megérte neki, hogy Babilontól egészen Jeruzsálemig vonuljon, úgyhogy biztos nem lehetett kis dolog, bár természetesen nem derül ki, hogy mi a baj. Nem gond, megszokhattuk már, hogy ebben a librettóban soha senkinek és semminek nincs előtörténete… Mindegy, lényeg, hogy Nabucco ott van Jeruzsálemnél, személyesen, senki nem intézkedik helyette – és erre adódik egy Zakariás, ez a rohadt dög, aki azzal fogadja, hogy „Hé, nálam van a lányod, és most végignézheted, ahogy elvágom a torkát!” Hát, én valahogy nem látom a hibát abban, hogy Nabuccónak eldurrant az agya erre. Bármilyen normális szülőnek eldurranna, én konkrétan azon csodálkozom, hogy Zakariás megérte a felvonás végét. Az meg, hogy végig életben maradt… nope. Just NOPE.

A kismillió tárgyi tévedés, ami amúgy a librettóban szerepel, szintén megér egy misét, de csak egyet emelnék ki mint szerintem igen súlyosat: Nabucco NEM, ismétlem, NEM asszír! Mire Nabucco megszületett (i. e. 634), az apukája már igen komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az Asszír Birodalom megszűnjön létezni, és kábé amint kardot tudott ragadni, kicsi Nabby lelkesen csatlakozott ezen kísérlethez. Sikerült is nekik.

Jelenet a jelenleg futó előadásból (Erkel Színház)

Jelenet a jelenleg futó előadásból (Erkel Színház)

Angelology - Blogom, blogom, mondd meg nékem, mit olvassak ezen a héten?

Danielle Trussoni – Angelology

Kiadó: Kelly Kft.

Kiadás éve: 2011

A szakdolgozatom kapcsán olvastam újra nemrég a fent nevezett művet, és ugyan másodszorra már értem, hogy az elkötelezett utálói miért ekézik olyan élvezettel, de annak ellenére, hogy látom a hibáit és olykor a hajamat tépem tőlük, nekem másodszorra is majdnem ugyanolyan élvezet volt olvasni, mint elsőre.

A történet alapja, hogy a Biblia vonatkozó részei (pl. Teremtés könyve 6:4), amikben arról van szó, hogy az angyalok lejöttek a Földre és kellemesen elmúlatták az időt az embernőkkel, igazak, tényleg megtörténtek, és most az ezekből az együttlétekből leszármazó nephilimek köztünk élnek. Ja, és ők a világot irányító titkos háttérhatalom, és mint ilyenek, természetesen velejéig romlottak. Rohadtul nem amúgy, de mindegy.

A második évezred végére azonban a nephilimek úgy tűnik, a kihalással kénytelenek szembenézni, valami ismeretlen eredetű és mindezidáig gyógyíthatatlan vírus támadja és öli meg őket sorra. Most viszont felvillan a reménysugár, hogy hátha képesek lesznek ezt megállítani, amennyiben az angelológusok bandája előtt sikerül megtalálniuk a legendák homályába vesző Orfeusz lantját, ami elképzelhetetlen hatalommal bír.

Ebből is látszik, hogy annak ellenére, hogy a legerősebb alapja a könyvnek a Biblia (ill. az apokrif Énok könyve), azért más kultúrkörökből és legendákból is merít bőséggel. Mindenképpen ajánlom azoknak, akik egyrészt szeretik az angyalokat, érdeklődnek irántuk, illetve akik nem riadnak vissza attól, hogy egy jól kidolgozott kulturális kocsonyát olvassanak. Szerintem bőséggel megéri.

The Mummy - Blogom, blogom, mondd meg nékem, mit olvassak ezen a héten?

 Max Allan Collins - The Mummy (Official Movie Novelisation)

Mitől lesz jó egy movie novelisation? Legelsősorban talán attól, hogy nem veszi holtbiztosra, hogy ismered az adott filmet, hanem önmagában is élvezhető és követhető mű igyekszik lenni. Ez nagyon soknak nem sikerül, párnak viszont egész jól. Mint például ezen könyvajánló alanyának is.

Az 1999-es Múmia-film valószínűleg sokaknak rémlik, talán még tetszett is. Nem egy Oscar-díjas, Mariana-árok mélységű alkotás, de kifejezetten vicces és szórakoztató, és elég jó karakterei vannak. A könyvverzió nem kínál többet, de kevesebbet sem. Ugyanúgy élvezetes alkotás, mint a film, ugyanolyan jól átadja a történetet, a karaktereket meg még árnyalnia is sikerül valamelyest, mert hozzáad információkat azon túl is, amit a filmből megtudunk.

Tehát azoknak mindenképpen ajánlom, akik a filmet szerették, de azok is nyugodtan próbálkozhatnak vele, akik nem látták a Múmiát. Anélkül is teljesen érthető és élvezhető a történet.

Énekesek Életnagyságban II. - Kálmándy Mihály interjú

Hm, mintha ígértünk volna valami olyasmit, hogy alakulóban van a második interjúnk, nem igaz? Úgy hónapokkal ezelőtt. Nos, jobb később, mint soha: ezúttal Christine beszélgetett kis országunk egyik legnépszerűbb baritonjával, Kálmándy Mihállyal.

Fotó: Nánási Tamás

A baritonkarakterek általában gonoszak, de legalábbis viseltetnek némi rosszindulattal a tenor/szoprán iránt. Mennyire tudsz azonosulni ezzel a fajta sztereotípiával, könnyű a gonoszt adni?

A baritonszerepek az igazi férfi akció-figurák egy operában, a tettek emberei. Tulajdonképpen ők azok, akik alakítják a környezetüket: ha pl. Jago nem bosszulná meg, hogy Otello a sokévnyi kiváló katonai szolgálata ellenére is mást léptet elő, mindenki békésen élne tovább, nem lenne dráma. Ezeknek a dinamikus karaktereknek az útján vannak szép számmal erőből, erőszakból megtett lépések, amik sok esetben negatív színben tüntetik fel őket. Viszont Verdinél az opera végén a figurák általában visszanyerik emberi arcukat, bár Jago pont kivételnek számít ebben is. Ezekkel a nagyszerű egyéniségekkel jól tudok azonosulni, ha sikerül megtalálnom a figura igazát, az ő szemszögét.

Van-e olyan szerep, amit különösen kedvelsz vagy utálsz, és akkor se játszanád, ha a csillagokat leígérik neked az égről? Melyik az, és pontosan miért?

Énekes nem gondolkozhat ilyen tagadással a hivatásával szemben, de vannak olyan főszerepek, amelyeket még nem nagyon tudtam megkedvelni. Ezekről nem lehet nyilatkozni fekete-fehéren, mert én is fejlődök. Ami a kedvenceket illeti: mindig annak a szerepnek élek szívvel-lélekkel, amelyiket aktuálisan énekelem, másképp nem megy.

Melyik színházfelfogást érzed inkább közel magadhoz? Tradicionális vagy kortárs rendezés?

Mindenképpen a tradicionális rendezést érzem magamhoz közelebb, ami számomra magába foglalhatja a modern látványt is, amennyiben maga a rendezés nem megy a darabbal és az énekessel szemben, hanem szerves egységben marad a mű eredeti mondanivalójával, gondolatiságával, nem mászik bele a zenei megvalósításba és nem akar minden áron más karaktereket színre vinni, mint amilyeneket a szerző megálmodott.

Mi indított rá, hogy operaénekes legyél? Mi vonzott ebben a pályában?

A Szüleim mesélték, hogy négy évesen már folyamatosan énekelgettem játék közben, meg dirigáltam a rádiónak, és úgy is nőttem fel, hogy körülvett a zene és az éneklés. Több hangszer is a vonzásában tartott és tart, de végül az éneklés volt az, ami az önkifejezés legmagasabb szintjére emelt és megnyitott előttem sok-sok kaput. Szerencsére hangi adottság is volt hozzá. Valahogy úgy jött össze, hogy Édesapám és Édesanyám is határozott énekesi tradíciókkal rendelkezett mindkét szülői ágon – egyik környezetében a népi, a másikéban pedig az egyházi zene bírt különös fontossággal. Nekik is, a testvéreiknek is gyönyörű hangjuk volt. Az ünnepeink arról szóltak, hogy mindig, mindenki együtt énekelte egyik zsoltárt a másik után. Édesapámnak – ma már tudom – különlegesen szép, igazi bariton hangja volt. Érdekes lehet, hogy 18 éves koromig nem láttam élő operaelőadást, csak tudtam, hogy operaénekes akarok lenni! Eszembe sem jutottak az anyagiak, vagy az esetleges hírnév, fogalmam nem volt arról, mi lehet ennek a hivatásnak a hozadéka, csak tudtam, hogy színpadon kell lennem.

Melyik volt a legemlékezetesebb előadásod? Miért?

Több is volt, nehéz így kiragadni… Salzburgban a Bolygó Hollandi, amit beugrással énekeltem, az előadás után pedig több, mint negyvenen vártak a művészbejárónál és megbravóztak, amikor kiléptem. Rómában a különleges szépségű Láng, vagy az államvizsgám Nabuccóval, alig 25 évesen. Akkor, abban a lelki-szellemi állapotban a Nabucco vitt át minden problémán, és az is hozta meg az első nagy sikert. A Dohány utcai zsinagógában pár éve tolmácsolt Nabucco úgyszintén meghatározó élmény volt. A meghatottságtól alig tudtam végigénekelni az áriát, mert egy nagyon autentikus helyen történt ennek a megrázó, bensőséges imának az előadása. Hasonlóak ebből a szempontból a budapesti Salome produkciók, mert ott egy szent embert kell színpadon életre kelteni, egy prófétát, és a szerző csodálatos dallamokat adott neki, a szövege meg egy-az-egyben bibliai. Talán azért is nagy élmények ezek, mert mindegyik különlegesen nagy megmérettetés volt a karrierem folyamán és a vártnál nagyobb sikert hozott.

Van-e kedvenc jelmezed? Miért pont az?

Ha kényelmes, ha jól érzem magam benne, akkor rendben van. Általában jól jövök ki a jelmezekkel és mivel tervezéssel is foglalkozok, tudok segíteni ötletekkel.

Van-e példaképed? Ki, és miért?

Az „aranykorból”, tehát a ’20as és ’60as évek közötti időszakból van jó néhány művész, aki hangszépségével, előadásmódjával és csodálatos felvételeivel például szolgál nekem: Titta Ruffo, Riccardo Stracciari, Aureliano Pertile, Ettore Bastianini, Franco Corelli, Franco Bonisolli, Giangiacomo Guelfi, Leyla Gencer, stb.

Mivel töltöd szívesen a szabadidődet? Esetleg sportolsz valamit?

A feleségemmel, Zitával imádunk a természetben lenni, sétálni, állatokat megfigyelni. Ő művészettörténetet is végzett zenetudomány mellett, ezért a kiállítás-látogatások vele mindig nagy élményt jelentenek. Tradicionális íjászattal is foglalkozok, bár sajnos egyre ritkábban van rá időm. Szívesen főzök, szívesen csendesedek el templomokban. És persze a fényképezés… a fényképezés, az nagy szenvedély!

Komolyzenén kívül van-e más műfaj, stílus, amit szívesen hallgatsz?

Nagyon szeretem a kínai hegedű hangját és egyes country számokat is kedvelek, amin az emberek általában nagyon meglepődnek. Zita heidelbergi egyetemistaként egy professzionális reneszánsz tánccsoport tagja volt, majd tangóval is foglalkozott, ezért általa sok reneszánsz tánczenét és tangót szerettem meg, és jazzt is hallgatunk.

Ha nem énekes lennél, mivel foglalkoznál szívesen?

Óóó, sok mindennel! Dirigálnék, rendeznék, pilóta lennék, vitorláznék, nyitnék egy éttermet, festenék, faragnék… ez hirtelen elég.

Milyen nyelveken beszélsz, és hol, hogyan sikerült megtanulni őket?

Magyarul, románul, olaszul, angolul és németül beszélek, franciául és spanyolul pedig értek. Van, amit muszáj volt megtanulni, van, ami csak úgy rám ragadt... mindig igyekeztem tanulni valamicskét ott, ahol pont tartózkodom.

Melyik operaházban szeretnél mindenképpen énekelni még a pályád során?

Igazából, és első sorban az opera újraalkotásában résztvevő személyiségek érdekelnek, úgy karmester, mint rendező és énekes kollégák. Ott szeretek lenni – és ez bárhol lehet –, ahol igazi, őszinte, művészi és lelki igény van a Szépre és a Jóra.

Mely operákat ajánlanád egy kezdő operahallgatónak, aki ismerkedik a műfajjal?

Sok gyönyörű opera van, amelyik elvarázsolhat egy kezdő hallgatót, hosszasan lehetne sorolni: Aida, Nabucco, Rigoletto, Don Carlos, Tosca, Carmen, Varázsfuvola, Don Giovanni, Bánk bán, Hunyadi, Traviata, Tannhäuser…