...szerencsére nem akart elhervadni. Sőt.
Megragadnám az alkalmat és először is feltennék egy kérdést: tényleg túl későn születtem én ahhoz, hogy klasszikus rendezésű Hollandit láthassak? Ez már a harmadik volt a cirka három év alatt, de egyik se volt klasszikus. Kétszer láttam Szikora János Hollandiját, amivel a kétségbeejtő fantáziátlanságától eltekintve nem volt különösebb bajom, és most a Primaverán Szabó Mátéét, ami már sokkal jobban sikerült szerintem.
Ahhoz képest, hogy eredetileg a Szegedi Szabadtéri Játékok hatalmas színpadára tervezték ezt az előadást, az Erkelben is teljesen jól szuperált, hiteles volt és abszolút elképzelhető, követhető is. Talán egy haszna mégis van annak, hogy én még nem találkoztam klasszikus Hollandival: nem megyek Dunának a moderntől se, míg nem totál agyament és elborult; márpedig az űr-Hollandi szerintem még messze nem az. Egyáltalán, a hajóssztorikat elég jól lehet az űrbe adaptálni, a Kincses szigetnek is létezik pl. ilyenfajta feldolgozása.
Aminek nagyon örültem ebben az előadásban, hogy végre láthatok Kálmándi-Rálik párosítású Hollandit, erre már azóta kíváncsi voltam gyakorlatilag, hogy kapcsolatba kerültem ezzel a műfajjal, és nem bántam meg. Nagyon jók voltak együtt, az eddigi leghitelesebb Hollandi-élményemet hozták (Agache-Lukács nem számít... nekik by definition van kémiájuk).
Szintén kellemes tapasztalat volt, hogy a rendezés kellőképpen mozgalmas ahhoz, hogy ne üljön le az előadás, végig fenn tudja tartani az érdeklődést, bár ez nyilván köszönhető a nagyon jó énekeseknek is, akiket összeválogattak erre az előadásra. Színészileg is hiteles volt mindenki, László Boldi-Erik annak a töredékéért távoltartásit kapna ma, amit a két és fél óra alatt a színpadon művel. Esküszöm, nem értem, Senta hogy nem képelte fel párszor...
És persze nem lehet megfeledkezni a címszereplőnkről, Kálmándi Misiről sem, akinél én a magam számára nemigen tudok jobb Hollandit elképzelni kábé semmilyen értelemben. Megvan a karakterhez szükséges kiállása (főleg ebben a jelmezben; határozottan jól áll neki) és a hangja is, bár ebben természetesen továbbra sem vagyok szakértő. Csak egyszerűen odavagyok meg vissza azért a hangért.
A jelmezek egyébként is jól sikerültek szerintem, nem égetik ki az ártatlan szemlélődő retináját, és a díszletek is visszafogottak; talán egy kicsit túlságosan is, egy picivel több környezetépítést nem bántam volna. Összességében tehát nyugodt szívvel ajánlom ezt a Hollandit megtekintésre, ezzel a szereposztással nemigen lehet mellényúlni; én a magam részéről azt se bánnám, ha még néhányszor erre hajózna ez az előadás...
Ahhoz képest, hogy eredetileg a Szegedi Szabadtéri Játékok hatalmas színpadára tervezték ezt az előadást, az Erkelben is teljesen jól szuperált, hiteles volt és abszolút elképzelhető, követhető is. Talán egy haszna mégis van annak, hogy én még nem találkoztam klasszikus Hollandival: nem megyek Dunának a moderntől se, míg nem totál agyament és elborult; márpedig az űr-Hollandi szerintem még messze nem az. Egyáltalán, a hajóssztorikat elég jól lehet az űrbe adaptálni, a Kincses szigetnek is létezik pl. ilyenfajta feldolgozása.
Aminek nagyon örültem ebben az előadásban, hogy végre láthatok Kálmándi-Rálik párosítású Hollandit, erre már azóta kíváncsi voltam gyakorlatilag, hogy kapcsolatba kerültem ezzel a műfajjal, és nem bántam meg. Nagyon jók voltak együtt, az eddigi leghitelesebb Hollandi-élményemet hozták (Agache-Lukács nem számít... nekik by definition van kémiájuk).
Szintén kellemes tapasztalat volt, hogy a rendezés kellőképpen mozgalmas ahhoz, hogy ne üljön le az előadás, végig fenn tudja tartani az érdeklődést, bár ez nyilván köszönhető a nagyon jó énekeseknek is, akiket összeválogattak erre az előadásra. Színészileg is hiteles volt mindenki, László Boldi-Erik annak a töredékéért távoltartásit kapna ma, amit a két és fél óra alatt a színpadon művel. Esküszöm, nem értem, Senta hogy nem képelte fel párszor...
És persze nem lehet megfeledkezni a címszereplőnkről, Kálmándi Misiről sem, akinél én a magam számára nemigen tudok jobb Hollandit elképzelni kábé semmilyen értelemben. Megvan a karakterhez szükséges kiállása (főleg ebben a jelmezben; határozottan jól áll neki) és a hangja is, bár ebben természetesen továbbra sem vagyok szakértő. Csak egyszerűen odavagyok meg vissza azért a hangért.
A jelmezek egyébként is jól sikerültek szerintem, nem égetik ki az ártatlan szemlélődő retináját, és a díszletek is visszafogottak; talán egy kicsit túlságosan is, egy picivel több környezetépítést nem bántam volna. Összességében tehát nyugodt szívvel ajánlom ezt a Hollandit megtekintésre, ezzel a szereposztással nemigen lehet mellényúlni; én a magam részéről azt se bánnám, ha még néhányszor erre hajózna ez az előadás...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése