Fejtágító - Nabucco és a történelmi hülyeség

A Nabucco szép opera. A Nabucco jó opera; mi több, nagyon jó opera. A gond csak az, hogy úgy dől belőle a történelmi hülyeség, de legalábbis pontatlanság, mintha dézsából öntenék. És ez messze nem szerencsés, ha arra gondolok, hogy jókora réteg csak ebből az operából szerzi a korszakra, de főleg Nabuccóra magára vonatkozó ismereteit.

Kezdjük csupán a száraz tényekkel: Nabucco teljes neve, ahogyan őt bármelyik jobb történelemkönyvben és egyéb ismeretterjesztő munkában meg lehet találni, a következő: II. Nabú-kudurri-uszur, Babilónia királya, élt i. e. 634-562 között, uralkodott i. e. 605 (más források szerint 604)-562 között, házasodott 614-ben, 20 évesen, egy méd királyleányzót vett el, és igencsak jól elvoltak egymással.

Három gyereke volt, egy fiú, két lány, míg az opera csak két lányt említ, akik közül az egyik ráadásul örökbefogadott ­– avagy fattyú, kérdés, hogy melyik értelmezést részesíti előnyben valaki. Na nem baj, fogjuk rá, hogy a fiúról elfeledkezett a librettista (Temistocle Solera), bár még így is ciki, mert logikusan nézve ha a király az utódai közül nevez meg valakit helytartóként, az értelemszerűen a fiúörökös kellene, hogy legyen, amennyiben van. És volt (később király is lett, de a nyomába se ért az apjának).

A másik problematikus pont Asszíria folyamatos emlegetése. Ez csak azért nem stimmel egy cseppet sem, mert már Nabucco drága jó apukája (Nabú-apal-uszur, i. e. 658-605) tett róla, hogy Asszíria mint olyan, megszűnjön létezni, bár igaz, ezt a munkát valóban Nabucco maga fejezte be. De ami biztos, hogy i. e. 586-ban Asszíria már jó ideje nem létezett, kedves Nabucco és drága felmenője igen hatékonyan gondoskodtak erről. Igazából Nabucco apjával, de főleg Nabuccóval magával teljesedett ki az, amit ma a történészek „újbabiloni/káld dinasztiának” neveznek.

Ebből következően Nabuccóra és családjára asszírokként hivatkozni igencsak vaskos tévedés (műsorfüzetekben, különböző szóróanyagokban nagyon szeretik elkövetni), de most jön a nagy sokk: ők még csak nem is babiloniak, hanem egy bizonyos káld nép tagjai.

Az eddigiek fényében szinte már elhanyagolhatónak is nevezhető, de azért érdemes megemlíteni azt az aprócska vallási tévedést, miszerint Baálnak akár a legkisebb köze is van Babilonhoz. Nincs neki. Baál a kánaáni kultúrkör istene, míg Babilon elismert védőistene az alapítása percétől fogva Marduk volt.

Szintén problémás az a fajta feltüntetése Jeruzsálem lerohanásának és lerombolásának, hogy ez csak azért történt, mert Nabuccónak éppen ilyen kedve volt, kiruccant kicsit otthonról, az asszonykától, és ha már arra járt, hát szórakozásból felgyújtotta a Salamon-templomot. Nabucco attól azért egy kicsit érettebb személyiség volt, mint hogy előzmények nélkül ilyesmit tegyen. Márpedig előzmények bőven voltak.

Az alapvető életfeltétel Nabucco birodalmában úgy nézett ki, hogy „Ha te fizeted nekem rendesen az adót, én nem bántalak, sőt ha kell, kihúzom a segged a bajból”. Ez azért elég rendes volt Nabuccótól, valljuk be. Csakhogy ebből a hozzáállásból következően Nabucco nem élt túl nyugodt életet, hol az egyiptomiakkal boldogították egymást (őket jónéhányszor úgy elpáholta, hogy utána azt se tudták, merre az arra), hol Szíria békés népét riogatta, szóval elvolt a kis csatározásaival, otthon meg az asszonyka a sírással, hogy nehogy baja essen.

Egyszer azonban úgy esett, hogy mikor sokadszorra akasztották össze a bajszukat, Nabucco meg az egyiptomiak (i. e. 601-ben), nem csak Nabucco páholta el az egyiptomiakat, hanem azok is őt, de alaposan, így haza kellett mennie, hogy új sereget szerezzen magának. Ezt hallva aztán a zsidók főnöke, bizonyos Jehójákim úgy döntött, hogy ha az egyiptomiak el tudták tángálni Nabuccót, hát ő megteheti, hogy nem fizet neki tovább adót. Ez egy végzetes hiba volt részéről, mint az kiderült 597-ben, de akkor Jeruzsálem a lerombolást még megúszta, csak a nekik tetsző cuccokat nyúlták le és vitték haza Nabuccóék (főleg kincseket, „Jó lesz otthon az asszonynak!” felkiáltással), meg egy valagnyi hadifoglyot.

Nem sokkal később a zsidók új főnöke az egyiptomiak felbujtására (akik persze abban a pillanatban visszakoztak, hogy forrósodni kezdett a talaj) ismét csak megpróbált a sarkára állni Nabuccóval szemben, de mikor kiderült, hogy az még mindig magasabb nála, felkapta a nyúlcipőt és meglépett, mindhiába. Nabuccóék elfogták, és itt már nem volt cicózás, megvakítás, kivégzés, ami csak szem-szájnak ingere, és CSAK ITT durrant el Nabucco agya annyira, hogy széjjelverje Jeruzsálemet. Látható tehát, hogy abszolút nem hirtelen támadt késztetés hatására cselekedett, hanem szolgáltattak neki okot bőségesen.

Az opera további történései már csak mese habbal, Nabucco soha nem volt kattant fajta (a dühítése persze egy más kérdés, de ennek következménye annak az egyéni szocproblémája, aki van annyira hülye, hogy piszkálja a nem is annyira alvó oroszlánt), egyik gyereke se hajtott végre puccsot ellene, és nincs tudomásunk arról, hogy bármiféle eltévedt mennykő (aka villám) megpróbálta volna agyonvágni. Ez utóbbi az ilyen-olyan ellenségeire hárult, de azok nem voltak képesek abszolválni ezen kihívást.