Tulajdonképpen hónapok óta feszít engem ez a téma, és minthogy keveseket érdekel körülöttem olyan mélységben egyes dalok, hangszerek, bandák és műfajok háttere, mint engem, hát most itt fogom feltenni a kérdést: mi van manapság a popzenével? És a tényleg populáris fajtájáról beszélek, azokról a dalokról (és mostanra teljes előadókról), amik/akik csúcsokat döntögetnek YouTube nézettségben. Valaki dalolja el nekem egy tetszőleges hangnemben, miért szól ebben a körben MINDEN a szexről?
 |
| Oooh look what you made me say... |
Na nem, még mindig csak egy szűk körét hallgatom ennek a műfajnak, vagy legalábbis ezt vagyok csak hajlandó beismerni magamnak. Ellenben egy barátomnak köszönhetően időről időre belelátok a mélységeibe is. Ismeritek azt a fajta zenét, ahol mostanra luxussá vált hangszerek, pláne dallamok használata, még olyan előadóknál is, akik eddig ezeket nem tagadták meg (vegyük csak a fenti képen trónoló hölgyet ugye...)? A ritmus többé-kevésbé egy szem nagyon sikeres kaptafára készül az összes dalnál - erre amúgy előttem nem is kevesen ráismertek, parodizálják is nagyban, csak keressetek rá bárhol a 'one beat mashup' kifejezésre -, az előadó már nem is előadó, még kevésbé zenész, inkább egy sikeresen felépített brand jellegzetesnek titulált, kétségbeejtően egysíkú zenei névjeggyel, sminkkel, nyilatkozatokkal és szemöldökkel. Mert a szemöldök, az fontos... zenét, azt meg gyártunk, iparban, igaz? Nem írunk, nem szerzünk, nincs ihlet, saját gondolat, ötletek... és szerintem most ütköztünk frontálisan a mai problémánkkal. NINCS téma. CSAK a szex.
Túlszexualizált világban élünk, ismerjük be. Mindenhonnan ez folyik. De miért tulajdonképpen? A feminizmus elburjánzása lenne a háttérben, vagy csak az unalmunk? Esetleg a pár-nem-találási gondjainkból adódó dacos, egós haragunk? Bármelyik is legyen az indok, megnehezítjük a saját dolgunkat, mindenféle szempontból. A legkisebb mértékben sem vagyunk képesek visszafogni magunkat, ha erről a témáról van szó. Hangosan beszéljük ki a buszon, minden visszafogottság nélkül csináljuk, mutogatjuk bárhol, és most nem ítélkezem: ez a fajta szeméremmentesség az Y generációtól indulva mindenkinek része, mert ezt nyomja belénk a popkultúrában ordibáló (sajnos főleg) nők legtöbbje. Nem értem. Miért van szükségünk rá? Ennyi lenne köztünk az exhibicionista, vagy annyi a megoldás, mint minden más társadalmi fekélyünkre: hogy megyünk a nyáj után?
Lennének ugyanis bőves-bőven kibeszélendő témáink! És erre akkor tudok különösen ráismerni, ha időnként az ír The Script banda lejátszási listájára téved okostelefont pöckölő, töprengő hüvelykujjam. Csak hadd listázzam a legfontosabb dalaikat, és a feldolgozott témákat, figyelmen kívül hagyva a felemelően értelmes videoklipeket (oh, a szentségtörés, azért linkelem őket), mert tudjátok, szeretek listázni. Íme a top 5 dal, amely a YouTube szerint a legkeresettebb The Script tollából.
1. A Hall of Fame népbetegségre hívja fel a figyelmet. Nem megyünk az álmaink után, csak dumálunk róluk. Emeld fel a segged, és tedd oda a munkába, mert esélyed van rá, hogy te légy a legjobb abban, amit csinálni akarsz.
2. A Superheroes a feldolgozott fájdalom fontosságáról beszél. Bánthattak téged is, ahányan és ahányszor akartak, de ha ennek ellenére küzdesz és nem foglalkozol velük, már megnyerted az igazi csatát. Újszerű üzenet? Hell nope. Értelmes és megfontolandó? Can I get a hell YES? Naugye.
3. Az If You Could See Me Now a családtagok, szülők elvesztésére hívja fel a figyelmet, méghozzá fájdalmas, egyenes, érthető stílusban. És ha már elvesztés:
4. A Breakeven rádöbbenés, hogy okkal veszíted el azt, akit nem becsülsz meg. Mert legyünk őszinték, ez is sokunk betegsége. Mi több, mára büszkeséggel tölt el egyes, magukat embernek nevező állati alanyokat, hogy másokat egy farmerról lesöpört fűszál könnyedségével irtanak ki az életükből, miután jobb fajta mosogatószivacsként használták és facsarták ki őket. Érzelmek nélkül, természetesen. Érezni gáz, felejtsd el. Ugye így kell?
5. A Flares a nagy betűs gyász, az utána ébredő remény, és a hit himnusza. Nézd. Meg. A. Szöveget. Kell több?
Kell. Mert van még bőven daluk, ahogy téma is akad még mindig!
A Divided States of America az egész huszonegyedik század alapos társadalomkritikájaként áll a lábán...
a Good Ol' Days a barátok szerepének és életünkben képviselt értékének zászlóvivője...
az It's Not Right For You a továbblépés, újrakezdés bátorságáért könyörög...
a No Good In Goodbye a 'small talk', az üres szavak iróniájára hívja fel a figyelmet...
a Without Those Songs a múlt és a példaképek értékét bizonyítja...
az Arms Open a tehetetlen szeretet fájdalmaként sír, és adja a szívét mindenkiért, aki magányos...
És ezeknek egyike sem érinti még a szerelem témáját se nagyon, nemhogy a szexet! Lenne tovább, de nem untatok senkit, elmondtam, amit akartam.
Ürül a világunk, ürülünk vele mi is, de mindig volt, van és lesz feldolgozható, értékes tartalom, kérdések az életben, amikről érdemes írni, énekelni. Nem könnyű, nem adja el magát, gondolkodó, értő közönséget igényel. Várjuk el, értékeljük, vegyük. Hatalma van annak, hová teszed a pénzed, én legalábbis szeretném hinni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése